Hogyan mérjük hirdetéseink sikerességét a mostani helyzetben?

Olvasási idő: 3 Perc

A koronavírus-helyzet a gazdasági ágazatok minden szegmensét érintette, ezért a social média platformoknak is jelentős változtatásokat és lépéseket kellett tenniük annak érdekében, hogy a felhasználói élmény és a lehetőségek továbbra is alkalmasak legyenek az ügyfélkommunikációhoz és értékesítéshez.

A vállalkozások életben maradásához ebben a nehéz időszakban óriási jelenlét és kifinomult médiatervezés szükséges.

Ahhoz, hogy az értékesítéseink ne csökkenjenek drasztikusan a járványügyi aktualitásokból adódóan, érdemes a lehető legkörültekintőbben bánnunk a hirdetéseink kezelése és eredményességük mérése során, melyek kézbentartása fontosabb, mint valaha.

A Facebook által készített felmérés is igazolja, hogy a koronavírus nagyban befolyásolta az emberek szokásait, valamint a vállalkozások által nyújtott szolgáltatások mikéntjét is, megváltoztatva ezzel az egyének mindennapi élete mellett, a globális ellátási láncok felépítését is.

A Facebook univerzumon belül megkérdezett hirdetők 89%-a állítja, hogy a médiára szánt költségvetésük mérhető százalékával reflektáltak valamilyen formában a COVID-19-re, 45%-uk pedig változtatott a médiatípusok költségvetésén is.

Tekintve, hogy a vállalkozások igyekeznek megoldást találni a járványügyi aktualitásokra és meghatározni, mely marketingstratégiát érdemes alkalmazni a marketing tevékenységük során, a hirdetések teljesítményének pontos mérése fontosabb most, mint eddig bármikor. A stratégiánk kialakítása során ne feledkezzünk meg arról a tényezőről, hogy a jelenlegi viselkedés eltér a normától, hiszen a lakosság mérésekkel bizonyíthatóan többet tölt a közösségi média tartalmainak böngészésével a koronavírus okozta aggodalmak miatt. Fontos, hogy a hirdetések mérése során valóban megértsük a jelenlegi körülmények hatásait és ne alakítsunk ki pontatlan képet azok hosszútávú viselkedéséről.

Milyen kulcsfontosságú, a hirdetések működésének mérésére szolgáló gyakorlatokat érdemes követni az aktualitások tükrében?

Integráljuk a vészhelyzetben bevett és működő szokásokat a jövőre nézve is!

Ha a speciális időszakokban elvégzett munkánk eredményeit vesszük figyelembe, mindig mérlegeljük, hogy a jelenlegi feltételek milyen mértékben befolyásolhatják az eredményeket. Néhány megállapítást és bevált gyakorlatot könnyedén integrálhatunk a jövőbeli üzleti stratégiánkba, míg mások csupán a mostani helyzetben alkalmazhatóak. Tömegközlekedéssel foglalkozó ügyfelünk esetében például a social jelenlét nem a bevétel növelése szempontjából fontos, hanem az utastájékoztatás miatt. A tájékoztatás a jelenlegi aktualitásokig legfőképp saját weboldalukon történt, azonban az állandó változások és frissülő információk megkövetelték a több fronton való folyamatos jelenlétet is. Két hónap alatt, néhány tízezer forint ráfordítással, boostolt bejegyzésekkel és forgalomnövelő kampányokkal az oldalmegtekintések a triplájára nőttek. Az oldalkedvelések száma azóta is folyamatosan emelkedik és az eddigi fő platformot (website) leváltotta a Facebook oldal. Az érintett lakosság pontosan tudja, hogy a legfrissebb információkért és esetleges kérdések esetén, itt érdemes felvenni a társasággal a kapcsolatot. Ügyfelünkkel közösen megállapodtunk, hogy ezt a felállást a jövőre tekintve is tartani fogjuk.

Használjunk A/B teszteteket a gyorsabb optimalizálás érdekében!

Az aktualitásokkal kapcsolatos mérlegelés szempontjából vegyük fontolóra az A/B tesztek futtatását is. A mérés és a tanulási fázis során felbecsülhetjük a közönség célzás és az elkészített kreatívok hatását. A tesztelés során lehetőségünk van a hirdetéseink gyors adaptálására, létrehozhatunk változtatásokat és optimalizálhatjuk a stratégiánkat a jelenlegi környezethez. Az egyik, gyógyszereket forgalmazó webáruházunknál már a járvány előtti időszakban is futtattunk A/B teszteket, azonban ennek jelentősége az elmúlt két hónapban látszott igazán. A magas konverziós arány eléréséhez a legkeresettebb termékeket, szájmaszkokat és kézfertőtlenítőket reklámoztuk eltérő kreatívokkal és headline-nal, szövegezéssel és CTA-val annak érdekében, hogy megtaláljuk a megfelelő párosítást és az egy vásárlóra eső hirdetési költséget a lehető legminimálisabbra csökkentsük.

Vegyük figyelembe a korlátainkat és aknázzuk ki a lehetőségeinket!

A különböző iparágak számos kihívással néznek szembe ezekben az időszakokban, némelyek megnövekedett kereslettel, mások drámai esésekkel. A reklámozási feltételek is változhatnak iparáganként (hiszen nem minden terméket reklámozhatunk a Facebook univerzumban), de a földrajzi elhelyezkedés és az általános vevőkör felépítése is nagymértékben befolyásolhatja a célzási beállítások eredményességét.

Abban az esetben, ha szeretnéd biztos kézben tudni a vállalkozásod social media platformokon való jelenlétét és szeretnél havi szinten képbe kerülni az elért eredményekről, bízd profikra a feladatot!