Talán nem árulunk el újdonságot azzal, hogy a koronavírus-járvány a gazdaság minden szegmensét érintette úgy a munkaadók, mint a munkavállalók szintjén. Szinte nincsen olyan szakma, melyre pozitívan hatottak volna a járványügyi intézkedések. A turizmus, a vendéglátás és a szórakoztatóipar gyakorlatilag beláthatatlan időre megszűnt, így sokan elvesztették a munkájukat, de azoknak sem könnyű, akiknek továbbra is helyt kell állniuk a munkahelyükön.
De mit tehetnek azok, akiknek mindenképpen szükségük van új munkavállalók felvételére?
Március óta a munkaerőpiac teljesen átalakult. Az elmúlt időszak álláshirdetéseit áttanulmányozva tisztán látszik, hogy a meghirdetett pozíciók legnagyobb része a gyártás és termelés területére szólt, a tavalyi évhez képest 40%-os emelkedést mutatva ezzel.
Egyik, legfőképpen gyártással foglalkozó partnerünk 1300 munkavállalót foglalkoztat, mely állomány nagy része, 750 fő fizikai dolgozó. A járvány helyzet előtt, három hónappal nyitották meg új logisztikai központjukat, mely munkavállalókkal történő feltöltése szintén nehézségekbe ütközött, ráadásul az állandó fluktuációval is számolni kellett. Összességében elmondható, hogy míg a fehérgalléros pozíciók hamar betöltődnek, addig a kékgalléros munkakörök a boldog békeidőkben is nehezen teltek meg.
Az eddig bevált, személyes kontaktussal történő ügymenetek az online tér felé torlódtak. Általánosságban elmondható, hogy 25 kékgalléros jelentkezőből 1 jut el a felvételig, ezt a választási folyamatot pedig még inkább nehezíti, hogy a fizikai kontaktus elkerülése miatt az online térben folynak az interjúk.
A HR szakértők a COVID járvány idején sem ajánlják a munkaerő-toborzás szüneteltetését. Képzeljük csak el az elmúlt, lassan egy évet új munkahelyek nélkül. Március óta több mint 200 ezer munkahely szűnt meg, ez pedig azt jelenti, hogy az állandó álláskeresőkön felül ezzel a számmal is nőtt az aktív keresők csapata. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy azok, akik a munkahelyüket elvesztették pont, hogy nem a szak-, betanított vagy segédmunkások így hiába a megnövekedett létszám, az üres helyek feltöltésének szempontjából ez nem jelent könnyebbséget.
Mivel a cég heti nyílt napjai is kisebb nagyobb megszakításokkal március óta szünetelnek vagy csökkentett létszámban zajlanak, ezért a teljes állományfeltöltés sikeressége a nyomtatott és az online jelenléten múlik. A fizikai munkásokkal kapcsolatos munkaerőhiány, ráadásul egy olyan térségben, ahol több ipari egység is jelen van, azt eredményezi, hogy az adott pozíciókat betölteni kívánó cég proaktív módon szólítja meg a feltételeknek megfelelő potenciális jelölteket az állásajánlatokkal: és itt jön be a mi munkánk a képbe. A Google Ads keresési- és display hirdetések mellett a social adta lehetőségeket is érdemes a kékgalléros-toborzás esetén kihasználnunk.
Milyen módszerekkel érdemes a Facebook univerzum berkein belül hirdetni?
A Social Media platformokon történő fizetett hirdetések mindegyike már a kreatívjaiban is tartalmazta az állásokkal kapcsolatos főbb kritériumokat. Ennek hatására a fizetett hirdetést nagyobb százalékban kattintják le olyanok, akiket ténylegesen foglalkoztat az említett ajánlat (bővebb információt szeretnének), ráadásul a targetálásnak köszönhetően csak és kizárólag azok számára jelenik meg maga a hirdetés, akikre illenek az általunk meghatározott jellemzők.
Ügyfelünk saját karrier oldalára tereljük a forgalmat, ahol a jelentkezők megismerhetik a céget és a nyitott pozíciókat, ráadásul jelentkezni is tudnak teljesen online. Hogy tudjuk mérni, melyik csatorna hoz valóban jelentkezőket, mérni kell, mennyien és honnan érkeztek az oldalra. Ebben a Google Analytics segít minket.
A másik, szintén Facebook oldalról történő munkaerőtoborzási opció, a direkt erre a célra létrehozott Facebook Jobs, ami teljesen ingyen van, viszont érdemes pénzel promótálni. Az érdeklődők ebben az esetben is, a platform elhagyása nélkül tudják megnézni a nyitott pozíciókat. Előnye, hogy terünk van jelölni, melyik jelentkezővel milyen státuszban tart a folyamat, hátránya viszont, hogy pénzügyi ráfordítás nélkül, ha valaki nem megy oda megnézni, az nem látja, hogy milyen szabad állásaink vannak.
Ne féljünk haladni a korral, használjuk ki az innovatív online hirdetési megoldásokat! Fontos azonban tisztában lennünk azzal, hogy az online hirdetések világa egy igazán speciális terület, melyhez elengedhetetlen, hogy a kampány landing oldalunk és a hirdetéseink beállításai tökéletesek legyenek.
Ha úgy érzed, hogy online marketing aktivitásodhoz segítségre van szükséged, kérd ingyenes árajánlatunkat!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
__cfduid | 1 month | The cookie is used by cdn services like CloudFare to identify individual clients behind a shared IP address and apply security settings on a per-client basis. It does not correspond to any user ID in the web application and does not store any personally identifiable information. |
cookielawinfo-checkbox-advertisement | 1 év | A sütit a GDPR Cookie Consent plugin hozza létre. Arra szolgál, hogy a Hirdetés kategóriába eső sütik használatának felhasználói beleegyezését tárolja. |
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 év | Ezeket a sütiket a GDPR Cookie Consent WordPress beépülő modul állítja be. A cookie-t arra használjuk, hogy emlékezzünk az "Analytics" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulására. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 év | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütik a "Szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-non-necessary | 1 év | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütik a "Nem szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 1 év | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütit a "Teljesítmény" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 év | A Google Analytics által létrehozott süti. A süti látogatói, session és kamányadatok kalkulációjára és rögzítésére szolgál, amiket a weblap tulajdonosan a GA rendszerében riportként tud megtekinteni. A süti anonim adatokat tárol, véletlenszerű naplózással, így az egyedi látogatók csak anonim módon azonosíthatók. |
_gid | 1 nap | A Google Analytics által létrehozott süti. A süti a Google Analytics eszközben történő ripotálást segíti elő. A weboldal látogatóinak számáról gyűjt adatokat, illetve a forgalmi forrásról, hogy honnan érkezett a látogató a weboldalra - mindezt teljesen anonimizált formában. |
_hjFirstSeen | 30 minutes | This is set by Hotjar to identify a new user’s first session. It stores a true/false value, indicating whether this was the first time Hotjar saw this user. It is used by Recording filters to identify new user sessions. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 hónap | Ezt a cookie-t a Facebook úgy állítja be, hogy hirdetéseket jelenítsen meg, amikor a Facebookon vagy a Facebook hirdetések által működtetett digitális platformon vannak, miután meglátogatták ezt a weboldalt. |
fr | 3 hónap | A cookie-t a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználók számára, valamint mérje és fejlessze a hirdetéseket. A cookie nyomon követi a felhasználó viselkedését az interneten olyan webhelyeken is, amelyek rendelkeznek Facebook pixel vagy Facebook közösségi bővítménnyel. |
IDE | 1 év 24 nap | A Google DoubleClick által létrehozott süti és arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt. A süti célja, hogy a felhasználó böngészési profiljának megfelelő, releváns hirdetések jelenjenek meg a weboldalon. |
test_cookie | 15 perc | A sütit a doubleclick.net állítja be. Célja, hogy determinálja, hogy a felhasználó által használt böngésző támogatja-e a sütiket. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_gat_gtag_UA_44656164_1 | 1 perc | Nincs leírás. |
_hjAbsoluteSessionInProgress | 30 perc | Nincs leírás. |
_hjid | 1 year | This cookie is set by Hotjar. This cookie is set when the customer first lands on a page with the Hotjar script. It is used to persist the random user ID, unique to that site on the browser. This ensures that behavior in subsequent visits to the same site will be attributed to the same user ID. |
_hjIncludedInPageviewSample | 2 perc | Nincs leírás. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 1 év | A cookie-t a GDPR cookie-beleegyezése határozza meg, hogy rögzítse a felhasználói hozzájárulást a "Funkcionális" kategóriába tartozó sütikhez. |
cookielawinfo-checkbox-others | 1 év | Nincs leírás. |
RUL | 1 év | Nincs leírás. |