Esettanulmány – Telekom Mobildonor

Cégünk a közép- és nagyvállalatoknak egyaránt segítséget nyújt a fejlesztés és marketing területén. Nemrégiben egy korábbi sikeres munkánknak köszönhetően felkérést kaptunk a Telekom Mobildonor projektjének fejlesztésében való részvételére.

A Mobildonor projekt alapötlete – mely rögtön felkeltette érdeklődésünket is -, hogy a lakossági és üzleti felhasználókat a régi, már nem használt mobilkészülékük eladományozására sarkallja 📱 egy, az általunk fejlesztett landing oldalon keresztül. A felajánlott készülék egy futár segítségével elkerül a központi szervízbe, ahol átvizsgálják és adatmentesítik azt, majd ezt követően a Telekom eljuttatja a telefon egy rászorulónak. A teljes folyamatról az adományozó, azaz a Mobildonor e-mail-értesítéseken keresztül kap további tájékoztatást. 📧

A látogatóval egy microsite-on keresztül ismertetésre kerül a program lényege és célja, mely folyamatosan Call-To-Action gombokkal ösztönözi az olvasót régi telefonjának felajánlására. A gombra kattintva felbukkan egy űrlap, ahol bekérjük a szükséges adatokat, majd a felhasználó elküldi jelentkezését, amit a rendszer rögzít. Minden egyes felajánlott készülékhez automatikusan hozzárendel egy státuszt, mellyel nyomon követhetővé válik az adományozási folyamat.❤️

Célok

Mivel tudtuk, hogy a készülő weboldalt nem csak a megrendelőnk, de a szervizük munkatársai is adminisztrálni fogják, az egyik legfőbb szempont a rendszer könnyű és intuitív kezelhetősége volt.

Megvalósítás

Mint korábban említettem, a projektben fejlesztőként vettünk rész, a layout-ot azaz a webdesign-t készen kaptuk a grafikus csapattól.

A fent ismertetett egyedi rendszert WordPress alapokon hoztuk létre, melynek két alappillére a jelentkezési űrlap és az adatok fogadásáért felelős Custom Post Type. Utóbbi egy státuszváltozás alapú e-mail küldő szolgáltatással egészül ki. A fejlesztés kezdetén a kész plugin-os megoldás(ok) helyett egyedileg programozott űrlapban gondolkodtunk. Az alapötletünk az volt, hogy az űrlapon keresztül érkező adatokat egy Post Type-ban rögzítjük, hiszen a WordPress-ben ilyen módon könnyebb a státuszokat kezelni. A fejlesztési idő meggyorsításának érdekében a design-t egy page builder segítségével alakítottuk ki.

Ügyfelünk időközben (az első kész sitebuild után) az érzékenyítés érdekében megváltoztatta a layout-ot, amely jelenleg sokkal szebb és letisztultabb grafikai megjelenést kölcsönöz a korábbi változathoz képest.

Produktum

Mivel tudtuk, hogy ügyfelünk kampányokat fog futtatni rá a közösségi médiában, nagy adatforgalomra számítottunk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a landing oldalt az
Amazon Web Services (röviden: AWS) felhőszolgáltatásában fogjuk üzemeltetni.