Tudni illik

Akadálymentes webáruházak: komoly üzleti nyereségek

Több tanulmány is kimutatta: Az akadálymentesség hiánya miatt a potenciális konverziók nem kis százaléka vész el. A 2019-ben másodszor is elvégzett kutatás Click away pound az alábbi eredményre jutott: Az Egyesült Királyságban 7,15 millió ember kattint el a webáruházból az akadálymentesség hiánya miatt, így 8 ezer milliárd forint árbevételtől esnek el a vállalkozók. A 2021-es magyarországi adatok alapján 130 milliárd forinttal lenne nagyobb árbevételünk, ha akadálymentesek lennének a webáruházaink.

A legnagyobb akadályok

A legfontosabb öt indok, ami miatt elhagyják a honlapot, és ezért meghiúsul a konverzió:

  1. túlzsúfolt a honlap,
  2. hibás a link szövege,
  3. rossz az űrlap,
  4. mozognak a képek,
  5. nehezen olvasható (tipográfiai hibák).

Arról van szó, hogy a visszafordulási arányt akár 20 százalékkal is csökkenteni lehetne, miután akadálymentesítettük a honlapot. Azt pedig nem először mutatták ki, hogy a mozgó képek nem hoznak több konverziót. A tanulmány csak arról szól, hogy mekkora annyagi veszteséget okoz az, hogy a weboldal készítéshez nem volt meg a web-akadálymentesítési szakértelem. Azonban ennél többről van szó. Az akadálymentes honlap azt is jelenti, hogy

  1. bizalmat szeretnénk építeni a honlapunkra látogatókkal.
  2. gondolunk a fogyatékossággal élőkre

Az akadálymentes verzió becsapás

Óriási tőkebefektetéssel indították útjára az AccessiBe vagy a FACILI’iti vállalkozásokat. A céljuk, hogy évi pár száz ezer forintért csökkentsék a honlapról elkattintásokat a megjelenítés adaptálási lehetőségeivel. Egy eredeti webdesignt módosítani lehet ezekkel a programokkal, például betűtípust vagy színt váltani, kikapcsolni az animációt. Ezeket accessibility layer-nek nevezik. Ezektől a megoldásoktól nem lesz akadálymentes a honlap. A weboldal akadálymentesítését nem lehet ráhúzni egy meglévő weboldalra, hanem a kezdetektől kell tervezni. Rengeteg olyan sikerkritérium van, amely nem a megjelenítésre vonatkozik, hanem az oldal belső koherenciájára, szabványosságára.

Nem lehet mindenkire gondolni

Egy akadálymentes verzió csak egy féle képesség hiányát tudja kompenzálni. A különböző akadálymentes változatok gyártása pedig leszűkíti a lehetőségeket pl. csak a vakokra, gyengénlátókra. Biztos, hogy nem lehet minden érintett embernek külön akadálymentes verziót készíteni. Sokan azért nem használják, mert nem gondolják, hogy segítség lenne számukra. Nem mindenki tudja megmondani, milyen megjelenítésre lenne szüksége. Sokan nem is tudják, hogy jobb lenne nekik valamelyik alternatív megjelenítés. Az akadálymentesség beépített, nem ráépített. (Accessiblity is built in, not bolt on.)

Az akadálymentesség nem a fogyatékosokról szól

A világháló születése után néhány évvel 1997-ben egy konferenciát hívtak össze a világháló akadálymentességével kapcsolatosan. A konferenciát lezáró sajtóközleményben Tim-Berners Lee, az internet atyja az alábbiakat mondta:

Biztosítani fogjuk, hogy a világhálót el tudja érni minden felhasználó függetlenül a képességeitől. Ezen kívül meggyőződünk arról, hogy a világháló elérhető legyen minden hardveren és szoftveren, minden médiatípusban, minden kultúrában és országban.

Nekünk is szükségünk lehet a honlap akadálymentességére. Ha eltörik a kezünk vagy ha éppen autózunk és szavainkkal vezéreljük a böngészőt. Nem nevezzük fogyatékossággal élőknek a diszlexiásokat, a színtévesztőket és sok más olyan embert, akit a jogszabályok nem nevesítenek. A web-akadálymentesítési szakértő pedig segít abban, hogy minden féle felhasználó valóban képes legyen a weboldalt használni.

Ki készíthet akadálymentes honlapot?

Az egyik legnehezebb feladat annak eldöntése, hogy valaki képes-e akadálymentes honlapot készíteni. A világon nincs olyan diploma, amely az erre való kompetenciát igazolná. Azonban mégsem lehetetlen megítélni. A nemzetközi piacon az alábbiakra szoktak támaszkodni:

  1. Megfelelő szakképesítés igazolása. Például: WAS, CPWA. Ezek a vizsgák nem olcsók és nem is könnyűek. Elvégzésük több évi tapasztalatot és több száz óra tanulást igényelnek.
  2. Milyen régóta foglalkozik a szakember akadálymentes honlapok készítésével? Ez a szakterület rendkívül szerteágazó: a webprogramozástól a webdesignon keresztül a webszerverek működéséig sok mindenhez érteni kell. Úgy vélem, hogy legalább 5 év tapasztalat szükséges.
  3. A web-akadálymentesítési szakember nem támaszkodik az automata ellenőrzésekre. A weboldalt a kezdetektől akadálymentes elemekből kell összeállítani: akadálymentes legyen a webdesign, a HTML kód és a tartalom is. Az automata tesztelés arra szolgál, hogy feltérképezzünk egy több ezer oldalból álló honlapot, és összeállítsunk egy reprezentatív mintát az alapos vizsgálathoz.
  4. Végül: a szabványok csak minimum mércét jelölnek ki. A WCAG szabvány nem egy léc, amelyet meg kell ütni. Aki akadálymentes webdesign-el foglalkozik, az ismeri a legkülönbözőbb felhasználók internetezési szokásait, korlátait. Például: milyen a jó tipográfia a gyengébben látóknak (pl. idősebbek), milyen a jó, adaptálható vezérlőelem stb.